Ne már!!!
Kis életem nagy kalandjai
Ennél már csak jobb jöhet!
A magyar válogatott kapcsán minden ember, aki egy kicsit érdeklődik még utána, bizakodik a közelgő meccsek apropóján. Mit is tehetnénk mást, fiatalítás, új szövetségi kapitány, a napi sportújság is ezt sugallja mindig: kit érdekel h két hónapja simán kikaptunk egy Amerikai-Szamoa kaliberű csapattól, majd most, most megmutatjuk a világnak és talán elkezdődik valami!
De nem, soha nem változik semmi, ezúttal is kikaptunk, most Görögország legjobbjaitól, lélektelen szar játékkal, mint mindig. Tegnap este a helyen, ahol néztük a meccset, igaza volt egy srácnak: külön-külön tudnak focizni, de ha egy csapatba csak magyarokat teszünk, megette a fene őket, együtt egy egyeneset nem tudnak a labdába rúgni.
Jó példa erre Gera Zoli esete, akit az utóbbi két évben folyamatosan szóba hoztak valamelyik Premier Leauge-s csapattal illetve pont a görög AEK Athénnal, és aki a meccs elején egyedül vezethette a görög kapusra a labdát, majd gyatrán belerúgta azt. Vagy Bodor Boldizsár, "kiváló" balhátvédünk, aki hétről-hétre a holland bajnokságban edződik, és akit már a negyvenedik percben lecseréltek tragikus játéka miatt. A vége 2-0, mgint nem sikerült.
Szóval marad nekünk megint a reménykedés, éppenséggel nem is sokára: szerdán, a norvégok elleni meccs előtt megint azt fogják beszélni az emberek a kocsmákban, egy jó sör mellett, h na majd most, most talán elkezdődik valami.
Kolesz
A koleszban mindent lehet, kivéve tanulni. Néhány érv és ellenérv
A kolesz az jó :
- Soha nem vagy egyedül, mindig van kivel meginni egy sört.
- Minden este van pókerparty.
- Minden nap van foci a kolesz előtti pályán.
- Nem mellékesen a bnőm is itt lakik.
- Ha kell vmi csak lepattanok a büfébe és beszerzem.
- Földszintem van konditerem, amit minden félév elején egy hónapig vagy még addig se látogatok, aztán többet nem, így még ma sem lettem izmos, mint ahogy azt elterveztem majdnem négy évvel ezelőtt.
A kolesz az rossz:
- Soha nem vagy egyedül.
- Ha tanulnod kell, rajtad kívül biztos mindenki sörözni akar és fog is. (ezáltal vagy te is sörözni fogsz és hagyod az egészet, vagy tanulni de akkor szarul fogod magad érezni.)
- Ha nincs senki a szobában, és tanulnod kell, vki akkor is jön h van vmi progi.
- Az egy évig illegálisan velünk lakó haverunk mindig megitta a sört a hűtőből.
- szó szerint egy állatkert: volt tengerimalacunk a szobában, mászott már be macska az ablakunkon, dekkolt itt már kutya egy éjszaka, a csótányok minden éjszaka.
Szigorlat
Immáron most lesz a sokadik alkalom h nekifutok egy visszamaradt szigorlatomnak. A három részéből kettő már egyszer megvolt, csak a 3. részét elbuktam, és ezáltal elveszett a többi kettő. Múlt félévben megint megcsináltam kettő részt, ami ebben a félévben is él még, csak az a bizonyos harmadik hiányzik hozzá, de az nagyon. Szal most már ideje lenni megcsinálni, és akkor lőtávolon belülre kerül az h egyszer elvégzem az egyetemet. Szerdán lesz a nagy nap, haza se megyek Pécsről, lemaradok a hétvégi meccsről + a koleszban nem telnek túl izgalmasan a hétvégék, így már most eléggé le vok hangolva. A szigorlat után aznap még lesz egy pedagógia vizsgám kettőkor + hatkor egy utóvizsga, izgalmas nap lesz.
Ma életemben először teniszeztem, nagy presztízsmeccset játszottunk szobatársammal. Ahhoz képest h először játszottunk meglepő módón annyira nem voltunk ügyetlenek, a dolognak még folytatása következik, 7-5 2-6-nál hagytuk abba, a döntő szettre majd jövő héten kerül sor. ![]()
Csak a szokásos
A hétvégi fordulóban az éllovas faluhoz utaztunk. Az eredmény 6-2 lett, szokás szerint nem nekünk, most legalább egy gólpasszal énis hozzátettem vmi a játékhoz. 3-2-vel fordultunk, a második félidő elején elpuskáztam egy ziccert az egálhoz, majd szokás szerint befújtak egy tizit ellenünk, ami már a második volt a meccsen, aztán innentől sima lett a vége. Sikerült két nézővel is szóváltásba keverednem + egy paraszt az ellenféltől belémtérdelt, amikor a földön feküdtem. Jól neki is akartam menni, még jó h a bíró nem hagyta (még engem akart kiállítani), mert igen levert volna az a parasztgyerek + utána a hazai nézők is beszálltak volna.
Sokan kérdezik miért játszok ilyen helyen, itt csak +sérülhet az ember + a balhé sem ritka. (70 kg-mal pedig nem kellene verekednem egész nap építkezésen dolgozó két fröccsel bemelegítő jól megtermett úriemberekkel) De aki valaha focizott tudja, mégiscsak ez az igazi játék, jó dolog tartozni egy csapathoz, na + kell egy kis izgalom vasárnap délutánonként.
Vizsgák
A héten három vizsgám volt, köztük egy szigorlat tanárképzésből. Szerencsém volt, két kedves tanárt fogtam ki, alighanem ha máshoz kerülök, nem tudok ilyen szinten félrebeszélni, így viszont osztottam mindent, csak a tételemet nem. A mennyiséget díjazták, nem a minőséget, négyest kaptam:)
Volt még két írásbelim, elég keveset tanultam rájuk, gondoltam majd ott összehozzuk valahogy. A puskáimat + a csoportmunkát elég gyorsan el is felejthettem, annyit tudtam h egy kettesre jó leszek, különben is amilyen balfasz vok tuti h lebuktam volna.
Falusi rangadó:)
Hétvégén a szomszédvárral játszottunk, ami egyben kiesési rangadó is volt, az uccsó két csapat találkozott egymással. Nem is indult túl békésen a meccs, negyed óra után ember- és gólhátrányba kerültünk. Volt itt minden: berepülő üdítő, bíró kezéből kivett piroslap, a vége, 2-6, oda, továbbra is sereghajtó pozícióban tanyázunk, alighanem ott is maradunk.
A terembajnokságban ért némi sikerélmény is: sikerrel vettük a nyolcaddöntőt, a mai negyeddöntőben a tavalyi bajnokkal meccselünk, rajtuk kellene túljutnunk h végre ott lehessünk a hőn áhított négyes döntőben.
Még mindig Debrecen
A héten nemigen tudtam leírni a hétvége történéseit, most utólag pótlom.
Szombaton hajnali kettőkor indult a busz, mint korábban már írtam, ketten nem annyira jó állapotban szálltunk fel a buszra. Az út kurva hosszú volt, másodjára Hajdúszoboszlón álltunk meg egy benzinkútnál, ahova Béci bement egy kávét kérni:
B: Csókolom egy kávét kérnék!
Pultos: Igen, tejet?
B: NEM TEJET, MONDOM KÁVÉT!!! ![]()
Rövidesen oda is értünk, ahol Hajdú B. István már éppen sorsolta a csapatokat, rögtön kilenckor kezdtünk is. A pálya az tökéletes volt, és akkor még nem beszéltem a mellette levő műfüves pályáról, amin szintén ment a játék, három meccset mi is ott játszottunk. Kicsit szokatlan is volt a libalegelő minőségű pályához szokott lábaimnak, ilyenen se fogok mostanában játszani. Az első meccs meghatározta az egész napunkat, két kapufát lőttem, a végén egy emberelőnyt sem sikerült gólra váltani, kevésnek is éreztük utána az ikszet. Akkor még nem gondoltunk, h nap folyamán ez lesz az egyetlen pontunk. Jött a következő meccs, kicsit lesajnált miskolci ellenfél ellen, ahol végig jobban játszottunk, de gólt csak ők lőttek, 0-2. Innentől elment a kedvünk + a fáradtság is kijött rajtunk, a következő három meccsünket el is vesztettük, öröm az ürömben, egy tálca borsodi csillapította a meccsek után a szomjunkat + továbbiak az este során.
Zh
Vizsgaidőszak
Debrecen
Kategóriák
Valaki talán majd hozzászól:)
- Falusi rangadó:)
- (2) - miksa - 2007/05/24
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): miksa